Marie Lu: Prodigy - Született tehetség (Legenda #2)

Sziasztok!

Már tegnapelőtt elolvastam ezt a könyvet, de a végét el tartott egy darabig, míg feldolgoztam. (Még nem is sikerült teljesen.)

Egyrészt örülök, hogy ráakadtam erre a sorozatra, mert tényleg fantasztikus, másrészt szomorú vagyok a második rész vége miatt, és mert legjobb információim szerint a harmadik rész (Champion) novemberben vagy decemberben jelenik meg magyarul. Én meg addig begolyózok… de erről később.

Történet: Miután sikerül megszökniük a Köztársaság hadseregének Los Angeles-i erődítményéből, June és Day megérkezik Vegasba, és ekkor megtörténik, amire senki sem számított: az Első Polgár meghal, és a fia, Anden veszi át a helyét. Miközben a Köztársaság egyre közelebb sodródik a káoszhoz, hőseink csatlakoznak a lázadó Patriótákhoz, akik segítenének Daynek megmenteni az öccsét, és átjuttatnák őket a Kolóniákba. Cserébe egyetlen dolgot kérnek: June és Day ölje meg az új Elsőt.
Esélyt kapnak rá, hogy megváltoztassák a nemzet sorsát, hogy hangot adjanak a túl rég óta hallgatásra kényszerített nép óhajának.
Ám June hamarosan rájön, hogy az új Első Polgár egyáltalán nem olyan, mint az apja volt. Így hát döntenie kell. Mert mi van, ha Anden valami újnak a kezdete? Mi van, ha a forradalom többről szól, mint veszteségről és bosszúról, haragról és vérről? Mi van, ha a Patrióták tévednek?

Szóval itt tartunk, June és Day a teljes káoszban próbálnak helyesen cselekedni, miközben nem tudhatják, hogy ki az igazi ellenség (véletlen Catching Fire idézés: part 1). Mivel Day sebesült, nincs más lehetőségük, csak a Patrióták, akik nem épp szeretetközpontként funkcionálnak. A segítségnek ára van. Az új első megölése. Miközben erre készülnek, főhőseink persze szakítanak időt arra is, hogy az érzéseiken töprengjenek. Hisz vonzódnak egymáshoz, mint a mágnes két pólusa, de ebbe a részbe a mi drága írónőnk belekevert egy kis bonyodalmat szívügyileg. Mert míg Daynek szembesülni kell vele, hogy Tess szerelmes belé, addig Anden June szívét ostromozza (de szépen fejeztem ki magam :P). Megjegyzem, hogy az egészet elkerülhettük volna, ha June kimondja azt a grandiózus szót. (Szerintem)

June rájön, hogy Anden radikális ötleteivel meg tudnák reformálni a Köztársaságot, de ehhez előbb meg kell menteni a Patrióták által tervezett merénylettől. Hogy sikerül-e vagy nem, természetesen nem árulom el, de számomra nem okozott nagy meglepetést. (Ezen aztán jót filózhattok. :P) Valamint azt elárulom, hogy a fülszöveg cselekménye kb. a könyv háromnegyede csak. És az ezt követő rész, az, ami nekem már most össze törte a szívem, pedig még semmi sem biztos (az örök optimista).

A történet (legutóbb elfelejtettem beírni) váltott nézőpontú, ami nekem személy szerint a kedvencem. Imádok June és Day fejébe is belelátni, és tudni, hogy melyik tettüket mi mozgatja.

Az írónő most is nagyot alkotott, és tett bele egy pár csavart, minek köszönhetően én már azt se tudom, kiben bízzak a szereplők közül… lehet, hogy senkiben sem kéne… Jó, kivéve a főszereplőket.

Szereplők:

Day: OMG! Ez a srác részről részre egyre jobb. Imádom, imádom, imádom. Hogy lehet valaki ilyen kedves, romantikus, bátor, okos és önfeláldozó, egyszerre? (És jól is néz ki.) Én is akarok egy ilyen pasit. *fangirlösen felsóhajt*

Ebben a részben már neki is komoly döntéseket kell meghoznia, és jól használja a népszerűségét… A tornyos (igazából valamilyen központ) jelenet, hát, az valami fenomenális volt. (Ha végzek a bejegyzéssel neki látok az „I love Day” kitűzőmnek  :D)

June: Természetesen ő a második kedvencem. És még mindig nagyon okos. Ugyanakkor itt már látatni engedett, ha nem is a szenvedését, de egy kis sebezhetőséget. És végre hagyta, hogy az érzelmei irányítsák (ha nem is száz százalékosan.

Egyértelműen Dayt szereti, de azért egy kicsit elcsábul Anden felé. (Na, azokat a részeket nem szerettem.)

A vége felé nagyon aggódtam, érte, a végén pedig majd megszakadt a szívem, úgy sajnáltam. Meg, persze Dayt is, mielőtt rossz felé gondolkodtok. :P

Anden: (Róla nem találtam megfelelő képet.) Az első részben egyetlen egyszer találkozunk vele, és én már akkor nem bírtam. Jó, lehet, egy kicsit előítéletes vagyok, de legtöbbször bejön… Hát, most nem jött be. J Bármennyire is próbáltam nem kedvelni, ez lehetetlen. Túlságosan kedves hozzá. És az ötleteivel tényleg létre tudnának hozni egy jobb Köztársaságot. Bár, az kicsit sem nyerte el a tetszésemet, hogy odavan June-ért.

 Tess: Az első részben ő volt a kedves, aranyos gyógyító, aki Day segítője. Hát, most nagyon nem. Ki tudja mikor, de beleszeretett Daybe, és a féltékenykedésével, engem személy szerint idegesített. Jó, persze van, amiben igaza volt, de akkor is… SPOILER Arról meg ne is beszéljünk, hogy kiknek az oldalára állt. Áruló. (Persze megvolt az oka, de akkor is…)

Kaiden: Róla az első részben csak azt tudjuk, hogy Patrióta, most viszont sokat segít Daynek. Nagyon kedveltem benne, azt, hogy mindig megmondta a frankót, és hogy milyen bátor volt. És őt is sajnáltam a végén.

Borító: 10/10

Szép madár, jó madár. Imádom. :D

Akit imádtam: Day, Day, Daniel Wing, Day, June és Kaiden

Akit utáltam: Tess (nagyon sok fekete pontot szerzett nálam, a féltékenységi rohamaival)

Amit imádtam: A tornyos jelenet, és minden June+Day jelenet

Amit utáltam: A végét (sírtam, és azt hajtogattam, hogy miért, miért, MIÉRT???)

Összegzés: Nagyon jó könyv, a végén tuti legalább egy könnycseppet elmorzsolsz, és számolni fogod a napokat a harmadik rész megjelenéséig.

5*/5

Abbi Glines: Ha esélyt adnál (A Vincent fiúk #2)

Sziasztok!

Bár eléggé lehúztam a sorozat első részét, de a második rész fülszövege felkeltette az érdeklődésemet, és egy délelőtt alatt el is olvastam.

A történet: Féktelen szerelmi történet; gyógyír azoknak, akiknek a Ha az enyém lennél olvasása összetörte a szívét… Egyáltalán nem könnyű őrülten magunkba bolondítani egy fiút. Mármint, hogy a fiú őrüljön meg a szerelemtől. Különösen akkor nehéz ez, ha az érintett fiú emberemlékezet óta az unokanővérünkbe szerelmes. Ami laza szórakozásnak tűnt, a csábítás játékává válik. Sawyer és Lana szándékai talán eltérőek, de ugyanolyan hévvel vonzódnak egymáshoz… Sawyer egy fájó szakításból próbál kilábalni. Három évig járt együtt Ashtonnal, gyerekkori szerelmével, akiről kiderült, hogy mindvégig Beau-t, Sawyer testvérét szerette. Lana Ashton unokatestvére, és azért érkezett, hogy vele töltse a nyarat, és nem utolsósorban meghódítsa Sawyert, akit gyermekkoruk óta szeret.

A sztori hat hónappal a Ha az enyém lennél befejezése után játszódik. Sawyer HAT HÓNAP alatt nem tudta kiheverni a szakításukat Ashtonnal! (Mit esznek ezen a csajon? Most komolyan…) Nekem úgy jött le, hogy még csak szerelmes sem volt belé igazán. (Nem úgy, ahogy a nagykönyvben meg van írva.)

Szóval Sawyer hat hónapja nyaldossa a sebeit, amikor meglátja Lanát, Ashton unokatestvérét. A csaj kiskora óta szerelmes Sawyerbe, és elhatározta, hogy ezen a nyáron tesz is érte valamit, hogy Sawyer viszontszeresse. Eldobja a „jó kislány” megjelenést, és igazi bombázóként indul meghódítani a kiszemelt srác szívét. De ez nem megy túl könnyen, mivel a srácnak, bár tetszik Lana, még mindig az a rögeszméje, hogy ő Ashtonba szerelmes, és úgy kapaszkodik ebbe, mint a kutyám a frizbibe.

Aztán támad egy „zseniális” ötlete: Eltervezi, hogy féltékennyé teszi Ashtont azzal, hogy Lanával kavar. Hát, ez a terv több helyen is sántít, és Sawyer nem számolt bizonyos érzésekkel sem… De már így is túl sokat mondtam… :D

Az írónő véleményem szerint sokat fejlődött az első könyv óta. Itt is meg van ugyan, az a sistergő szenvedély, de itt pont annyi amennyire szükség van. Az előzőhöz hasonlóan váltott nézőpontú az elbeszélés, és itt kell is. (A Ha az enyém lennél-ben tök fölösleges volt.)

A karakterek is sokkal szerethetőbbek, bár itt-ott felpofoztam volna őket… de csak szeretetből ám. ;)

Szereplők:

Sawyer: Az első részben őt sem bírtam. Unalmas volt, és már ott is feltűnt, hogy valami nem normális a szerelmében Ashton iránt (könyörgöm, jó ha egy szájra puszit adott neki). Ezekkel még megbékéltem volna, de amikor Ashtont szívatták a suliban… Hát, akkor csúszott le a Kedvenc karakter címről.

Most viszont egészen más volt. A fejében járva megértettem bizonyos dolgokat, és megtudhattam, hogy Sawyer nem is az az angyali teremtés, aminek mindenki hiszi. Ő is tud dühös lenni, tud szenvedni, és úgy istenigazán szeretni. És ez nekem nagyon tetszett. :D De ezekkel együtt sem tudok szemet hunyni afölött, hogy hat hónap alatt nem tudta felfogni, hogy Ashton Beaut szereti, és még mindig reménykedik. Néha pedig (bár bejárhattam a gondolatait), egyáltalán nem értettem, hogy miért az teszi, amit.

Lana: Az első könyvben nem kapott grandiózus szerepet, és Ashton leírása alapján nem kedveltem meg túlzottan. Hát, itt minden más lett. Az ő karakterével könnyen tudtam azonosulni, és teljesen átéreztem, a szülei, és Sawyer miatt szenvedését. Azt, hogy mennyire szerette a srácot, viszont az, amit később tesz, nem túl jó konfliktuskezelés, inkább gyávaság. De persze, bizonyos szempontból ezt is meg lehetett érteni (huh, de nehéz nem spoilerezni!) Szóval Lana karaktere számomra egy nem épp magabiztos, de eltökélt lány, aki már eleget szenvedett, és megérdemli a boldogságot.

Ethan: Nagyon aranyos srác, és önzetlen. Amit a végén tesz… hát, le a kalappal előtte.

Jewel: Vele kapcsolatban lenne pár kérdésem: Miért van a könyvben? Miért barátkozik vele Lana? Hogyhogy nem kapott még szifiliszt? (Asszem ezzel bőven leírtam a karakterét)

Beau és Ashton: Őket még mindig nem bírom.

Borító: 10/9

Szinte ugyanaz, mint az első rész borítója, csak más emberkékkel.

Akit imádok: Lana, Sawyer, Ethan

Akit utálok: Ashton

Amit imádok: Sawyer+Lana jelenetek, az epilógus, Sawyer vallomása

Amit utálok: Sawyer már-már beteges imádata Ashton iránt

Összegzés: Sokkal jobb, mint az első rész. Nekem tetszett. Olvassátok el ti is!

4.5/5

Abbi Glines: Ha az enyém lennél (A Vincent fiúk #1)

Sziasztok! Most A Vincent fiúk sorozat első részét vesézem ki, a következő bejegyzésben pedig a másodikat, a Ha esélyt adnál-t.

A történet:

 „Volt Beau-ban valami rossz, ami vonzott. Mi ütött belém? Miért akartam annyira vétkezni?” Ashton kezd belefáradni, hogy folyton a jó kislányt kell adnia; alkalmazkodni szülei és barátja, Sawyer Vincent elvárásaihoz. A fiú maga is a tökéletesség élő szobra, a gimnázium bálványozott élsportolója, minden lány álma. Ám amikor elmegy nyaralni a családjával, Ashton szeme megakad udvarlója unokafivérén, Beau-n. Nála szexisebb srácot életében nem látott, és bár a fiú, a kisváros rossz hírű fekete báránya, végzetesen vonzódik hozzá. Beau a testvéreként szereti Sawyert, ezért százszor is meggondolja, mielőtt nyitni merne a tabunak számító Ashton felé. Igyekszik is távol tartani magát tőle, noha kislánykora óta szereti. Mikor azonban Ashton fel akarja eleveníteni a gyerekkori barátságot Sawyer távollétében, Beau tudja, hogy nemet kellene mondania. Egyikük sem szeretne fájdalmat okozni Sawyernek, ám minél inkább igyekeznek kerülni egymást, annál hevesebb lesz a vonzalmuk. Aminek egyre nehezebb ellenállni…

Kezdjük ott, hogy ilyen hülye nevekkel ritkán találkozik az ember. Az Ashton és a Sawyer mindkettő lehet fiú, vagy lány név is, így az elején kicsit megkavarodtam, a Beau meg… életemben nem hallottam még egy filmben/könyvben/asztallábban sem, hogy valakit így hívnak, ezért a fejemben ő szépen megmaradt B-e-a-u-nak, de ez így elég hülyén hangzik.

Jó, tegyük fel, hogy túllépek a neveken, akkor következik a „cselekmény”.

A történet az én felfogásommal arról szól, hogy egy hálátlan, önző kis (síííp) nem bírja elviselni, hogy milyen jó az élete. Kiskorában ő és Beau voltak a környék égetnivaló kölykei, és Sawyer az, aki mindig kimentette őket a bajból. A csaj aztán összejött a jófiúval, és eltemette magában azt a hajlamát, hogy pl. ne vigye vissza a bevásárlókocsit (a velejéig romlott, én mondom). De évekkel később, ez az elfojtott rossz kitörni látszik. A csaj lázadni akar.  És szerencséjére (ugyanakkor mindenki más pechjére) talál egy hormontúltengéses pszichopatát (Beau), aki már kis kora óta bele van zúgva. A csaj persze ezt kihasználja, és amíg a barátja elutazik, ő szépen megcsalja, a fentebb említet pszichopatával. Ezek aztán úgy egymásba gabalyodnak, hogy amikor a Sawyer hazatér, már „nem bírnak egymás nélkül élni”. De egyikük sem akarja bántani azt a szerencsétlen, így elválnak útjaik. Sawyer aztán végül is megtudja, hogy mekkora egy (sííííp) a barátnője, és innentől volt az a rész, amire még én is azt mondom, hogy elég érdekes, bár nem rejtett semmi meglepetést.

Szóval, ja, nem vagyok oda a könyvért, pedig ilyen velem ritkán fordul elő. A legfőbb problémám, - az utálatos karaktereken kívül – az a töménytelen szenvedélyes jelenet. Oké, hogy ennek a könyvnek direkt olyannak kell lennie, hogy szinte lángra kap, de azért, szerintem az egy kicsit túlzás, hogy van, amikor 5 oldalon keresztül taglalja az írónő, utána pedig 6 oldal után megint kezdi (és nem túlzok). Ez nem épp a legjobb módja, a könyv kitöltésének. De ő tudja…

Szereplők: (ezt élvezni fogom :D)

Ashton: Ő a világegyetem legellenszenvesebb főszereplője. Én elhiszem, hogy tini, és lázadni akar, de azért ez nem mentség arra, hogy megcsalja a barátját, és játszadozzon azzal a szerencsétlen Beauval. Ráadásul valami eszméletlen önző. Értitek, tönkreteszi két unokafivér kapcsolatát, és magukat a srácokat is, és akkor még ő nyavalyog, mert ő nem ezt akarta, meg nem bírja ki Beau nélkül, és neki olyan borzasztó bűntudata van. Hát, legyen is!

Beau (most komolyan, hogy kell kimondani a nevét?): Hát, ő sem lett a szívem csücske. Elég labilis a srác. Annyira odaáig van Ashtonért, hogy szerintem gondolkodás nélkül bárkinek neki menne, csak azért, mert ferdén néz a csajra (pedig megérdemli). De neki legalább megvolt az a szeretnivaló tulajdonsága, hogy ahhoz képest, milyen körülmények közt nőtt fel, mégis tud kedves lenni, és tényleg szereti Sawyert.

Sawyer: Hát, őt itt még nem igazán ismertük meg, majd a második résznél visszatérek rá. Itt mindenestre olyan unalmas jó kisfiú karaktere volt.

Ashton nagyija: Ez a nő egy vicc, ilyen nem létezik. Ugyan, nem sokat szerepel, de amikor igen, akkor csak fogtam a fejem.

A nagyi az egyetlen a városban, aki látja, hogy Ashton milyen rosszul érzi magát a „mintalány” szerepben, és arra buzdítja az unokáját, hogy hagyja a csudába a kötelességeket, inkább élvezze az életet. Nekem nem tűnt túl reálisnak ez a karakter. Ugyanakkor szerintem még ő sem helyeselte volna azt, amit Ashton tett.

Borító: 10/9

Egész jó, a srácok jól néznek ki, és a csaj is szép. Emellett sugárzik róla egy nyári love story ígérete, szenvedéllyel megtöltve. (És bármennyi az ellenszenvem a könyvvel kapcsolatban, ez bizony pontosan leírja, a cselekményt.)

Akit imádtam: Nincs.

Akit utáltam: Ashton

Amit imádtam: A legelső fejezet.

Amit utáltam: Amikor a suliban szemétkednek Ashtonnal. Az volt az egyetlen rész, amikor sajnáltam.

Összegzés: Hát, nem lesz a kedvencem (amúgy is csak azért olvastam el, hogy értsem a második részt), de akik szeretik a perzselő szenvedéllyel bőven átitatott könyveket, és kibírják az ilyen karaktereket, azoknak csak ajánlani tudom. :)

2/5