Sziasztok!
Most A Vincent fiúk sorozat első részét vesézem ki, a következő bejegyzésben
pedig a másodikat, a Ha esélyt adnál-t.
A történet:
„Volt Beau-ban valami rossz, ami
vonzott. Mi ütött belém? Miért akartam annyira vétkezni?” Ashton kezd belefáradni,
hogy folyton a jó kislányt kell adnia; alkalmazkodni szülei és barátja, Sawyer
Vincent elvárásaihoz. A fiú maga is a tökéletesség élő szobra,
a gimnázium bálványozott élsportolója, minden lány álma. Ám amikor elmegy nyaralni
a családjával, Ashton szeme megakad udvarlója unokafivérén, Beau-n. Nála
szexisebb srácot életében nem látott, és bár a fiú, a kisváros
rossz hírű fekete báránya, végzetesen vonzódik hozzá. Beau a testvéreként
szereti Sawyert, ezért százszor is meggondolja, mielőtt
nyitni merne a tabunak számító Ashton felé. Igyekszik is távol tartani magát
tőle, noha kislánykora óta szereti.
Mikor azonban Ashton fel akarja eleveníteni a gyerekkori barátságot Sawyer távollétében,
Beau tudja, hogy nemet kellene mondania. Egyikük sem szeretne fájdalmat okozni
Sawyernek, ám minél inkább igyekeznek kerülni egymást, annál
hevesebb lesz a vonzalmuk. Aminek egyre nehezebb ellenállni…
Kezdjük ott,
hogy ilyen hülye nevekkel ritkán találkozik az ember. Az Ashton és a Sawyer
mindkettő lehet fiú, vagy lány név is, így az elején kicsit megkavarodtam, a
Beau meg… életemben nem hallottam még egy filmben/könyvben/asztallábban sem,
hogy valakit így hívnak, ezért a fejemben ő szépen megmaradt B-e-a-u-nak, de ez
így elég hülyén hangzik.
Jó, tegyük fel,
hogy túllépek a neveken, akkor következik a „cselekmény”.
A történet az én
felfogásommal arról szól, hogy egy hálátlan, önző kis (síííp) nem bírja
elviselni, hogy milyen jó az élete. Kiskorában ő és Beau voltak a környék
égetnivaló kölykei, és Sawyer az, aki mindig kimentette őket a bajból. A csaj
aztán összejött a jófiúval, és eltemette magában azt a hajlamát, hogy pl. ne
vigye vissza a bevásárlókocsit (a velejéig romlott, én mondom). De évekkel
később, ez az elfojtott rossz kitörni látszik. A csaj lázadni akar. És szerencséjére (ugyanakkor mindenki más
pechjére) talál egy hormontúltengéses pszichopatát (Beau), aki már kis kora óta
bele van zúgva. A csaj persze ezt kihasználja, és amíg a barátja elutazik, ő
szépen megcsalja, a fentebb említet pszichopatával. Ezek aztán úgy egymásba gabalyodnak,
hogy amikor a Sawyer hazatér, már „nem bírnak egymás nélkül élni”. De egyikük
sem akarja bántani azt a szerencsétlen, így elválnak útjaik. Sawyer aztán végül
is megtudja, hogy mekkora egy (sííííp) a barátnője, és innentől volt az a rész,
amire még én is azt mondom, hogy elég érdekes, bár nem rejtett semmi
meglepetést.
Szóval, ja, nem
vagyok oda a könyvért, pedig ilyen velem ritkán fordul elő. A legfőbb problémám,
- az utálatos karaktereken kívül – az a töménytelen szenvedélyes jelenet. Oké,
hogy ennek a könyvnek direkt olyannak kell lennie, hogy szinte lángra kap, de
azért, szerintem az egy kicsit túlzás, hogy van, amikor 5 oldalon keresztül taglalja
az írónő, utána pedig 6 oldal után megint kezdi (és nem túlzok). Ez nem épp a
legjobb módja, a könyv kitöltésének. De ő tudja…
Szereplők:
(ezt élvezni fogom :D)
Ashton: Ő a világegyetem legellenszenvesebb főszereplője. Én elhiszem,
hogy tini, és lázadni akar, de azért ez nem mentség arra, hogy megcsalja a
barátját, és játszadozzon azzal a szerencsétlen Beauval. Ráadásul valami
eszméletlen önző. Értitek, tönkreteszi két unokafivér kapcsolatát, és magukat a
srácokat is, és akkor még ő nyavalyog, mert ő nem ezt akarta, meg nem bírja ki
Beau nélkül, és neki olyan borzasztó bűntudata van. Hát, legyen is!
Beau (most
komolyan, hogy kell kimondani a nevét?): Hát, ő sem lett a szívem csücske. Elég
labilis a srác. Annyira odaáig van Ashtonért, hogy szerintem gondolkodás nélkül
bárkinek neki menne, csak azért, mert ferdén néz a csajra (pedig megérdemli).
De neki legalább megvolt az a szeretnivaló tulajdonsága, hogy ahhoz képest,
milyen körülmények közt nőtt fel, mégis tud kedves lenni, és tényleg szereti
Sawyert.
Sawyer: Hát, őt
itt még nem igazán ismertük meg, majd a második résznél visszatérek rá. Itt
mindenestre olyan unalmas jó kisfiú karaktere volt.
Ashton nagyija:
Ez a nő egy vicc, ilyen nem létezik. Ugyan, nem sokat szerepel, de amikor igen,
akkor csak fogtam a fejem.
A nagyi az
egyetlen a városban, aki látja, hogy Ashton milyen rosszul érzi magát a „mintalány”
szerepben, és arra buzdítja az unokáját, hogy hagyja a csudába a
kötelességeket, inkább élvezze az életet. Nekem nem tűnt túl reálisnak ez a karakter.
Ugyanakkor szerintem még ő sem helyeselte volna azt, amit Ashton tett.
Borító:
10/9
Egész jó, a
srácok jól néznek ki, és a csaj is szép. Emellett sugárzik róla egy nyári love
story ígérete, szenvedéllyel megtöltve. (És bármennyi az ellenszenvem a
könyvvel kapcsolatban, ez bizony pontosan leírja, a cselekményt.)
Akit imádtam: Nincs.
Akit utáltam: Ashton
Akit utáltam: Ashton
Amit imádtam: A legelső fejezet.
Amit utáltam: Amikor a suliban szemétkednek
Ashtonnal. Az volt az egyetlen rész, amikor sajnáltam.
Összegzés:
Hát, nem lesz a kedvencem (amúgy is csak
azért olvastam el, hogy értsem a második részt), de akik szeretik a perzselő
szenvedéllyel bőven átitatott könyveket, és kibírják az ilyen karaktereket,
azoknak csak ajánlani tudom. :)
2/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése